Fekete Esküvő
Célja az, hogy energetikai kapcsolatot, érzelmi és szerelmi kötődést létesítsen két ember lelke illetve érzelmei között. Ez a rituálé fő célja, amelyet fekete esküvőnek hívnak. ...
Ebben a helyzetben a cselekmény neve teljes mértékben tükrözi annak lényegét. Sőt, a szerelmi varázslat fekete esküvője a cselekvés elve alapján nagyon hasonlít az ortodox egyház két ember lelkének összefogására vonatkozó szertartáshoz.
Azonban ezúttal Mágus által történik a Spiritulis "frigy" létrehozása.
A legtöbb esetben azonban az eredmény nem sokáig várat magára. És az a személy, akivelkapcsolatban ezt az erős rítust hajtották végre, az érzelmei felerősődnek a Rítust kérelmező "Spirituális Házasságkérő" kérelmező fél felé, aki ezen fekete esküvő szerelmi varázslatának segítségét vette igénybe. Természetesen a másik félnek nem kell tudnia, a tudtán kívül elkészített szertartásról. Hiszen Ő, nem kell hozzá.
Csak a születési dátuma és a fotója.
Ezt a fajta Rítust akkor szoktuk alkalmazni, ha az életünk szerelme elhidegült, vagy valamiféle konfliktus, netán egy 3.ik személy miatt elhagyott minket. Ebben az esetben Ön mint kérelmező lenne a "Megkötő", a volt kedvesünk pedig a "Megkötött" státuszát töltené be!
Ezzel a Fekete Rítussal felerősítem a megkötöttben, az Ön iránt érzett "még meglévő " szintén Ön iránt táplált érzelmeit és vágyait, illetve visszaállítom gyakorlatilag abba a régi stádiumba, mint amikor még minden rendben ment kettőjük között, vagy amikor még a legjobban működött a kettőjük kapcsolata!!
Ennek, illetve ezen jól elkészített szerelmi Rítusnak köszönhetően, Önök újra, vagy végre valahára egy párt alkothatnak majd!
Akár hosszú távon, vagy akár egy életen át!
Ne hezitáljon!.. Én visszaadhatom Önnek kedvesét!
Megjegyzés:
Kiírhatnék több tucatnyi pozitív volt ügyféli véleményt ide akik ugye már kértek Tőlem szertartást és sikeres lett.
Azonban két okból kifolyólag nem teszem...
-Az egyik, mert az Én értékrendem szerint az öndicséret, gyalázatnak számít!
-A másik, pedig mert a részemről a diszkréció 100%-os!
Ugyanakkor szeretnék tájékoztatni minden hozzám segítségért fordulót, hogy Tőlem nem csupán egy szertartást kap, hanem egyfajta ügyfél utánkövetést is, melyet "Szupervíziónak" nevezek.
A Szupervízió célja, hogy a már elkészült szertartás után is támogassam, akár Spirituális úton, vagy akár szóbeli telefonos tanácsadással is az ügyfelet, illetve akár konkétan Önt!!
Tehát nem lesz elengedve az ügyfél keze a szertartás után sem!
A Fekete Mágia szertartartásokat Én készítem, Én is küldöm! Tehát sem Önre, sem pedig akire küldjük semmilyen negatív hatással nincs és nem is lehet!
A Fekete mágia csupán annyiban különbözik a fehértől, hogy magasabb erőkkel/entitásokkal dolgozom ! Tehát nincsen tőle félnivalója senkinek.
Az informálódás vagy tájékoztatás kérése, természetesen díjmentes!
Keressen bizalommal!
A többi Rítusaimról illetve annak leírásairól, a fejléc menüben tud bővebben olvasni!